2010. január 6., szerda

2012-az apokalipszis éve?

2012- AZ APOKALIPSZIS ÉVE?

2009. szeptember 21. hétfő, 11:20 Ideál Online Hírek
Á t a l a k u l á s

Éber szellemiséggel szemlélve a földi élet alakulását, nem lehet nem odafigyelni azokra a folyamatban lévő változásokra, amelyek érdekes módon tökéletesen összecsengenek több terület képviselőinek közeljövőre vonatkozó előrejelzéseivel. Talán az sem véletlen, hogy látszólag egymástól függetlenül -- ami persze csak látszat, hiszen minden mindennel összefügg -- a maják bölcseletei, a fizikusok, a csillagászok előrejelzései, az asztrológusok jövendölései és az ezoterikus jóslatok 2012-re vagy ezen időszak környékére hatalmas horderejű változásokat jeleznek, melyekről különféle megfogalmazásban hallhatunk. Egyesek szerint világvége, mások értelmezésében nagy átalakulás, a témával mélyen foglalkozó, emelkedett szellemiségű szakértők szerint pedig dimenzióugrás következik majd be. Hogy miért? Mert jelen életmódunkkal olyan romboló folyamatokat hajtunk végre, amelyek visszafordíthatatlan károkat okoznak a Földre és az Emberiségre nézve egyaránt. A destruktív folyamat fizikai és lelki értelemben egyaránt érzékelhető.



Felelőtlenül kimerítettük Földünk életet biztosító őstartalékait, emellett folyamatosan szennyeztük az életterünket. Mindezek következtében bolygónk ökoszisztémája totálisan felborult. Nem csoda, ha háborog a természet, és egyre sűrűsödő katasztrófák formájában adja tudtunkra, elég a rombolásból! A túlnépesedésre pedig járványokkal válaszol a világ. Az emberiség lelki elkorcsosulására és az anyagiak hajhászására is itt a retorzió: a világválság. Ám az igazi büntetés a boldogtalanság, ami elsősorban a civilizált régiókban élő embereket érinti. Egy szó, mint száz, kitartóan és következetesen "megdolgoztunk" mindazért, ami mostanában történik velünk. Nem kérdés, hogy ennek a folyamatnak valamilyen formában véget kell vetni. Ha mi, emberek erre nem vagyunk képesek, akkor majd megteszik a mindenkinek hite szerinti felsőbb erők: a Természet, a Sors, az Isten, a földön kívüliek, a magasabb dimenziók lakói vagy az egységes Univerzális Intelligencia. Hogy mikor? Hamarosan! A folyamat már érezhetően elkezdődött. Hogy hogyan? Arra létezik néhány, az alábbiakban olvasható alternatíva. Szeretném felhívni az Olvasók figyelmét a különféle előrejelzésekben felfedezhető, véletlenül sem véletlenszerű hasonlóságokra!

D I M E N Z I Ó U G R Á S

V é g e t  é r  e g y  f e j e z e t

A legenda szerint a maja naptárak időszámítása alapján 2012. december 21-én véget ér egy olyan ciklus, amely i. e. 3114. augusztus 13-án kezdődött el. Ezután újabb 5125 éves időszak veszi kezdetét, amely teljesen különbözik majd az előzőektől. Az átmenet feltehetően nem lesz zökkenőmentes A maja kalendáriumokból kiolvasták az elemzők, hogy a 16 milliárd évvel ezelőtt történt ősrobbanás óta milyen fejlődési szakaszokon ment át az emberiség. Az elképzelés követői úgy vélik, a maják valaha Atlantisz örökösei voltak, és rendelkeztek a jövőt illető információkkal is. Kultúrájuk Mexikó déli területeitől Honduras nyugati részéig virágzott, és tény, hogy egyik-másik találmányuk jóval megelőzte a korát. (Többek között írott nyelvvel, magas színvonalú építészettel, valamint fejlett csillagászati és matematikai rendszerrel büszkélkedhettek.)

A maja próféciák szerint a mostanában érezhető átalakulási folyamat a 2012-es év karácsonya előtti napokban éri el tetőfokát. Az ókor legpontosabbnak számító naptára éppen ezért 2012. december 21-én véget is ér. Az ehhez kapcsolódó átalakulás célja, hogy nehézségekkel teli és kaotikus anyagi világunkból felemelkedjünk a félanyagi létbe, melynek fő jellemzője a könnyebbé és könnyedebbé válás. Nem csupán a fizikai súlyok, terhek válnak légiesebbé, hanem a nehéz lelki és szellemi energiák -- mint gyűlölet, bosszú, mártíromság, irigység, félelem -- is könnyebben kezelhetőek lesznek e változást követően. A tudat tágulását igénylő felemelkedés a rengeteg nehéz, lehúzó energia miatt feltehetően nem következik be automatikusan, hanem tennünk is kell a fejlődés eléréséért.

Mit jelent a dimenzióváltás?

Dimenzióugrásról akkor beszélünk, amikor egy bolygó -- vagy más kozmikus test -- az egyik dimenziószintről egy másikba lép. A mi esetünkben ez a harmadikból a negyedikbe való ugrást jelenti. Az ebben a galaxisban élő bolygók esetében először meggyengül a geomágneses mező, aztán a bolygó civilizációja hanyatlásnak indul, majd eljő a végső fázis, ami általában nem tart tovább két évnél, de nem kevesebb három hónapnál.

M á r  e l k e z d ő d ö t t ...

Szabó Judit ezoterikus író, a változásokkal foglalkozó médiumi üzenetek kutatója szerint a következőkre számíthatunk.

Úgy érezzük majd, mintha gyorsulna az idő, de valójában nem az idő gyorsul, hanem a Földet érő energiák rezgése emelkedik folyamatosan, aminek hatására egyre csökken az anyag sűrűsége.

Ennek egyik fizikai jeleként gyorsabban mozgunk, tehát azt érezzük, hogy A pontból B pontba haladva hamarabb tesszük meg az adott távolságot. Szellemi síkon pedig úgy érzékelhetjük a változásokat, hogy azt tapasztaljuk, egyre többször és hamarabb valósulnak meg gondolataink. Ezért is fontos, hogy figyeljünk rájuk, és tudatosan megfogalmazzuk őket. Ebbe már most érdemes energiát fektetni, mert a folyamat elkezdődött, amit kellő éberséggel saját életünkben is tapasztalhatunk.

A közgondolkodásban háttérbe szorulnak a materialista nézetek. Virágzik az ezotéria, holott 20 éve még beszélni is alig lehetett róla. Egyre többen választanak valamilyen alternatív gyógymódot a hagyományos orvoslás helyett, nő a bioboltok száma, sőt már a nagyáruházakban is kaphatók biotermékek.

Fejlődik a finomérzékelésünk, egyre jobban működik az intuíciónk. Tapasztalhatjuk magunkon a belső hallás kialakulásának jeleit is: úgy érezzük, mintha belülről csiklandoznák a fülünket, vagy hallani véljük a nevünket, holott senki sem szólt hozzánk.

Több együttérzést tanúsítunk az állatok iránt (ezt bizonyítja az állatvédők és a vegetáriánusok számának növekedése is), sőt sokan kommunikálunk is velük.

Eközben viszont a hétköznapok szintjén érezhetően nő a feszültség az emberekben. Ez azért van így, mert a bennünk rejlő "lehúzó" energiák fokozatosan felszínre kerülnek. Az új kialakulását egyfajta átrendeződésnek kell megelőznie. A nehéz élmények belső feldolgozása mindenkit igénybe vesz testi, lelki és szellemi szinten egyaránt. Ezért nemcsak feszültebbek, hanem fáradékonyabbak is vagyunk, és többet alszunk.

Természetesen vannak olyanok, akik nem kívánnak élni az emelkedő energiaszint nyújtotta szellemi fejlődés lehetőségével: ők egyre durvábbak lesznek, negatív tulajdonságaik megnyilvánulása megsokszorozódik.

A felemelkedés egyik feltétele, hogy képesek legyünk felülkerekedni a félelmeinken, és megnyíljunk, aminek a jelenlegi körülmények a legkevésbé sem kedveznek. Ezért először is tudatosítsuk magunkban a félelmet, mert csak ezután tudjuk azt leküzdeni! Ebben sokat segíthet a relaxálás. Továbbá gyógyszerszedés helyett keressünk valamilyen természetes gyógymódot, otthonunkban igyekezzünk csendet teremteni, és lehetőség szerint iktassuk ki a televízió háttérzaját stb.! Ha szeretnénk komolyabban dolgozni magunkon, vezessünk álomnaplót, és segítségével próbáljuk meg értelmezni álmainkat! Ami pedig a megnyílást illeti: a szeretet ott van mindannyiunkban, de ez önmagában kevés. A hozzá vezető utat telehordtuk mindenféle "törmelékkel", vagyis nehéz élményekkel. Ezeket most fokozatosan el kell takarítanunk, azaz valamilyen gyógyítóeljárás segítségével feloldanunk. A körülmények valóban nem a legkedvezőbbek, de a jelenleg uralkodó intellektuális beállítottság az utolsó napjait éli, és egyre többször nyilvánulnak meg majd a nőies jin-energiák és az érzelmek.

Lesznek, akik megragadják a lehetőséget a továbblépésre, mások nem élnek ezzel. 2012 után azok tudnak együtt élni, akik életmód és szemlélet tekintetében hasonlítanak egymáshoz, és megegyezik a rezgésük. Példának okáért már most nehezen férnek össze a tudatosan az egészségükért tevők a saját felelőtlen életvitelük miatt megbetegedettekkel. Egyre többen keresik a helyüket, illetve a magukhoz hasonló embereket: gyakrabban költözködnek, és ismeretségi körük is folyamatosan változik.

Az átalakulást választóknak megváltozik a fizikai teste és az érzékelése is. A rezgések emelkedésével testünk finomabb, könnyebb, szinte áttetszőbb lesz, de a belső szerveink megmaradnak. A testi fájdalmak csökkenni fognak, és az öt fizikai érzékszervünkkel többet tudunk majd érzékelni.

A félanyagi létben már nem az intellektus játssza a főszerepet, és minden egyszerűbbé, tisztábbá válik. Az anyagot és a testünket is könnyebben alakíthatjuk elménk erejével. Ha belegondolunk, ez már jelenleg is tapasztalható. Érdemes megfigyelni, hányan gyógyulnak testi betegségekből gondolataik segítségével!

F e j t e t ő r e  á l l  a  v i l á g !

Azzal kapcsolatban, hogy hogyan vehetjük észre, amikor elérkezik a dimenzióugrás pillanata, Drunvalo Melchiezedek "Az élet virágának ősi titka" című könyvéből kaphatunk iránymutatást, mely segít abban, hogy felismerjük a dimenzióugrás lehetőségének időpontját: ebben az időszakban minden rendszer szétesik, ami a civilizációt működtette, és eluralkodik a káosz, ami egészen a dimeznióugrás percéig tart. Az ugrást megelőző néhány órában olyan speciális forma- és színbéli változások lépnek életbe, amelyek az emberi tudat számára eddig ismeretlenek voltak. Egyszerre érkezik el a pillanat, amikor elhagyjuk a Föld harmadik dimenzióját, és átlépünk a negyedikbe. Ilyenkor általában a bolygó tengelye is megfordul, de ezt már nem fogjuk érzékelni az új tér-idő dimenzióban. Ez általános eset, amitől eltérően is végbemehet a változás. Minden attól függ, hogy bennünk, emberekben milyen a szeretet érzése egymás iránt. A planetáris dimenzióugrás első jele a geomágneses mező erőteljes gyengülése, ahogyan az a tudomány állása szerint a Föld esetében is történik az elmúlt kétezer évben. Az utóbbi évtizedekben a gyengülés folyamata felerősödött. A dimenzióváltáshoz közeledve a geomágneses mező összezavarodását tapasztalhatjuk.

Tudta? -- A geomágneses mezők szerepe

Földünkön a geomágneses mezők összezavarodása, ami a dimenzióváltás közeledtét jelzi, már megtörtént, emiatt kellett nemrégiben világszerte a repülőtereken átállítani a mágneses műszereket.

Azt is kevesen tudják, hogy a madarak vándorlásuk során a mágneses vonalakat követik, amik az elmúlt évtizedekben -- a geomágneses mezők összezavarodása következtében -- jelentősen megváltoztak, ezért az állatok nem a megszokott helyekre vándorolnak. Ugyanez az ok áll amögött is, hogy rengeteg bálna és delfin köt ki a partokon.

Amikor a geomágneses mező szétesik, felcserélődhetnek a pólusok, vagy a bolygó tengelyének helyzete teljesen megváltozhat.

Ha a geomágneses mező eléri a nulla értéket, és ott marad több mint két hétig, az komoly befolyást gyakorol az emberi elmére. Orosz vélemények szerint azok, akiket a kezdetek kezdetén kilőttek az űrbe és több mint két héten keresztül a Föld mágneses mezején kívül tartózkodtak, megőrültek. Úgy tűnik, a Föld mágnesessége tartja meg emlékezetünket. Ezért az oroszok feltaláltak egy olyan mágneses szerkezetet, amit ezt követően az övükön hordtak a kozmonauták, hogy testük körül megmaradjon a mágneses mező az űrben is.

Aki kételkedne a geomágneses mező ránk gyakorolt hatásában, gondoljon a telihold okozta változásokra. Pedig a telihold csak kismértékben befolyásolja a geomágneses mezőt, ám a hatás mégis egyértelmű: fokozott vérzések, erőszak, rablás, több halál, születés, stb.

U g o r j ,  h a  m e r s z !

A sikeres dimenzióugrás a spirituális éberségünkön múlik, fizikailag nem lehet rá felkészülni. Amikor a harmadik dimenzióba becsúszik a negyedik, azaz néhány órával az ugrás előtt, olyan tárgyak, színek, formák, ragyogások jelenhetnek meg, amiket nem tudunk értelmezni. Ezzel egyidejűleg a szintetikus anyagok, mivel nem kerülnek át a negyedik dimenzióba, összetevőikre esnek szét. Ennek tulajdonítható, hogy a sok ezer évvel ezelőtt a Földön élt, magasan fejlett civilizációk hagyatékából semmiféle szintetikus tárgyra nem bukkanhatunk, mert azok nem élték túl a dimenzióugrást. Ha egy magasan fejlett kultúra lényei maradandót akarnak alkotni (például piramisokat), akkor olyan természetes anyagot kell használniuk, ami a Földön eredeti formájában megtalálható. Mindenki, aki valaha élt a Földön, átélt már dimenzióváltást, mert ezen át kellett esnie ahhoz, hogy itt lehessen. A születésünk tehát egy dimenzióugrás, csak nem emlékszünk rá -- ez az oka annak, hogy a későbbi életünk során nem tudjuk áthidalni a nagy távolságok valóságát. Tudatállapotunkban saját otthonunk rabjai vagyunk. A magasabb dimenzióban viszont azzá válunk, amit megteremtünk. Ez most is igaz lehetne, de sokan nem tudnak róla, ezért nem élnek teremtő erejükkel. Mindez ott majd tudatossá válik. Egyesekben persze már most is kezd tudatosulni a negyedik dimenziós képesség, és az új dimenzió néhány ismérvét felfedezni vélik jelenlegi életükben. Joggal tehetjük fel tehát a kérdést: lehet, hogy már át is léptünk a negyedik dimenzióba? Meglehet, mert néha egy-egy bolygó annak érdekében, hogy megkönnyítse az átváltozást, rendellenes úton ugrik a következő dimenzióba, és közben újrateremti a régit, hogy be tudja teljesíteni karmáját. Az elmúlt két évtizedben született kristálygyerekek kétségtelenül azért jöttek a Földre, hogy segítsék ezt a folyamatot a veleszületett magas szintű tudatosság és szeretet erejével. Senki sem tudhatja pontosan, hol tartunk a dimenzióváltás útján, de ha elbizonytalanodunk a folyamat ösvényein, legjobb, amit tehetünk, hogy
figyeljük a gyerekek útmutatását. Ők a tanítóink, bízhatunk bennük, ugorhatunk velük bátran, ők ösztönösen tudják, merre tovább...

A  F ö l d  K u n d a l i n i j e

Drunvalo Melchiezedek, a MER-KA-BA ősi tanításainak ismerője megírta a "Fény kígyója" című művében a Föld Kundalinijének vándorlását, mely szerint 2012. december 21-én a Föld tengelye át fog billenni a galaxis középpontja felé, és a Föld Kundalinije megkezdi a felszínen elfoglalt helyzetének módosítását. Ennek az alapvető energiának a mozgása megnyitja majd a teret a női energiák uralma előtt, melyre az elkövetkezendő 13 000 évben kerül sor. Ilyen hatalmas változások nem egy éjszaka alatt zajlanak le -- bonyolultan összehangolt eseményekből szövődnek, melyeket végső soron a szeretet irányít, a mindenütt jelen lévő, minden élet iránt érzett szeretet.

A változás ciklusa

Földünkön 13 ezer évente bekövetkezik valamilyen szent és titokzatos esemény, amely mindent felforgat, és mélyreható változásokat idéz elő. A Föld középpontjához kapcsolódó ősi energia már elindult, hogy megtalálja új otthonát.

Ez az energia mozgás közben hasonlít egy kígyóhoz, akárcsak az emberi test Kundalinije. A Föld Kundalinije mindig a földfelszín egy meghatározott pontjához kapcsolódik, ahol megközelítőleg 13 ezer évet tölt el. Az idő letelte után azonban egy másik területre költözik. Ez az energia táplálja a Föld spirituális keresőit -- nem csak a világ különféle asramjaiban "kolostoraiban" élőket, hanem a mindennapi életben is mindazokat az egyszerű embereket, akik a maguk módján Istent keresik. A Föld Kundalinije az a titokzatos energia, amely az emberiség minden tagjának szívét összeköti. Ez az energia a napéj-egyenlőségi precessziós ciklushoz igazodva mozog, és amikor elmozdul, megváltozik a spiritualitásról alkotott fogalmunk, és a következő ciklus energiái szerint alakul át, hogy magasabb szintű spirituális ösvényekre vezessen bennünket. A Kundalini két pólussal rendelkezik, közülük az egyik a Föld középpontjában van, a másik pedig valahol a felszínen található, és a világ bármely pontjára eshet. A Föld saját tudatossága határozza meg, hogy hol legyen.

Dél-Amerika, a Föld Kundalinijének új otthona

Mindannyian hallottunk már arról, hogy a Vízöntő korszaka felé tartunk. Ez így van, ezért 2012. december 21-én a Föld tengelye ennek a csillagképnek a szélére mutat majd, és 12 920 év óta először fordul majd elő, hogy a galaxis közepe felé indul el, és nem távolodik tovább. Az elkövetkezendő 2160 évben a Föld tengelyének egyenese a Vízöntő csillagképén belül fog mozogni. 2012. december 21-én a tengely egyenese átbillen a galaxis középpontja felé, és a Föld Kundalinije megkezdi a felszínen elfoglalt helyzetének módosítását. A Fény kígyója új otthonra lel Dél-Amerikában, így a spirituális erő Tibetből és Indiából Chilébe és Peruba költözik.

N A P K I T Ö R É S

Daniel Baker, a Coloradói Egyetem űrkutatója szerint soha nem látott mértékű napkitörésekre, úgynevezett nap-"szuperviharra" számíthatunk 2012-ben, amelynek következtében a civilizáció visszasüllyedhet a sötét középkorba. A felerősödött naptevékenység következtében ugyanis sötétbe borulhat az egész földgolyó, átmenetileg működésképtelenné válhat az elektromos hálózat, még a vízellátással is lehetnek gondjaink, valamint megszűnhet a légi közlekedés, és összeomolhat a világ kommunikációja. A kutató előrejelzései szerint az esemény csodálatos égi jelekkel kezdődik majd. Lángoló "fénykígyók" lepik el az égboltot, és ragyogó északi fény gyönyörködteti a szemet. Közismert, hogy a Nap aktivitása 11 évente felerősödik, azonban a soron következő napvihar hatásáról úgy vélekedik a kutató, hogy akár atomkatasztrófához hasonló következményei is lehetnek. Az amerikai tudományakadémia szakértőket kért fel arra, hogy elemezzék, milyen károkat okozhat egy hatalmas napvihar a Földön. Bár a tudósok nem kongatják a vészharangot és nem tettek javaslatokat arra, mit kellene tennünk a katasztrófa elkerülésére, elég sötét képet festenek a lehetséges következményekről. A Nap 11 éves ciklusokban változik. A ciklus elején 3-4 évig egyre több napfolt jelenik meg, és mind hevesebb napviharok törnek ki, majd a maximumot elérve csökkenni kezd a napfolttevékenység. A jelenlegi napciklus körülbelül egy éve kezdődött, a csúcsa 2012-ben várható. Egy-egy hevesebb napkitörés során a Nap akár több milliárd tonna anyagot is kilövellhet a Föld irányába: a jelenség elektromágneses viharokkal jár, ez pedig tönkreteheti az elektromos berendezéseket bolygónkon. Az ilyen események során először az elektromos hálózat válik működésképtelenné, ezt követheti a kommunikációs rendszerek összeomlása, a közlekedés, a pénzügyi rendszer és a vízellátás akadozása. Ilyen helyzetben a GPS-eszközök is használhatatlanná válhatnak. Dan Baker tanulmánya felhívja a figyelmet arra, mennyire védtelenek vagyunk a Nap szeszélyeivel szemben, ráadásul a napviharok hatását nem lehet olyan pontosan megjósolni, mint a földi időjárást. (Bár mostanában ez is kérdőjeleket von maga után.) Az biztos, hogy bizonyos fokú kellemetlenségekre mindenképpen számíthatunk 2012-ben.

Megalapozott félelem

Ludmány András, az MTA Napfizikai Obszervatóriuma vezetője szerint nem alaptalanok a félelmek, ugyanis a műszaki berendezések esetében a kockázat elég nagy. "Az újabb technológiák egyes elemei elég érzékenyek a napkitörésekre. Előfordulhat, hogy a napciklus minimumában felküldenek egy műholdat, a maximumban pedig rájönnek, hogy az rendkívül érzékenyen reagál a sugárzásokra, így akár teljesen tönkre is mehet. Nem véletlen az sem, hogy a műholdak sugárzástűrését titokban tartják, nehogy a biztosítók megemeljék ezeknek az eszközöknek a biztosítási díját. Az erős napkitörések során a magasfeszültségű vezetékek mellett még az elektromágneses viharban antennaként viselkedő olajvezetékek is károsodhatnak, így nem csoda, hogy olajvállalatok is részt vesznek a napfizika finanszírozásában. A Föld irányába történő kitörésben száguldó protonok kb. fél óra alatt érik el a Földet, ám a koronaanyagnak nevezett, hatalmas mágneses buborék, ami az igazán nagy zűröket okozza, csak egy nap alatt ér ide. Ez lehetővé teszi, hogy valamelyest felkészülhessünk az eseményekre."

Emlékezetes napkitörések

1859-ben -- a ragyogó fénynek köszönhetően -- a trópusokon hajnali 2 órakor újságot lehetett olvasni, a kaliforniai aranyásók pedig dolgozni indultak, mert azt hitték, megvirradt. Ugyanebben az évben Amerikában és Európában egy heves napvihar miatt elnémultak a távíróvonalak.

A közelmúltban is találunk hasonló példát: 1989-ben Quebec lakóinak egy része 6 napig maradt áram nélkül a napkitörések következtében.

N I B I R U ,  A  R E J T Ő Z K Ö D Ő  P L A N E T  -  X

Egyes csillagászok szerint 2012-ben ér Naprendszerünkbe a Nibiru bolygó, amit PlanetX és XKBO néven is ismerhetünk. A Nibiru a Plútót elérve, tehát a Naprendszerünkbe való behatolása után körülbelül kilenc hónappal éri el, majd kerüli meg a Napot. Ez a Földre nézve katasztrófával járhat -- írja a New Science. A Vörös Bolygó közeledésének jövendölése nemrégiben kisebb pánikot keltett, főleg az amerikaiak körében. Ez a Vörös Bolygó ugyanis nem a jó öreg Mars, hanem az a rejtőzködő bolygó, amit a létezésében hívők szerint, még a sumérok fedeztek fel, akik azt is megállapították, hogy a bolygó 3600--4000 évenként kerül földközelbe, és a Napot megkerülve távozik. Ennek következménye számos katasztrófa és korszakváltás. Egyesek szerint az 1983 óta csak a világ legnagyobb távcsöveivel megfigyelhető bolygó ma már kis háziteleszkópokkal is észlelhető. A Vörös Bolygó tömege a mérések szerint körülbelül 23-szorosa a Földének. Számos kutató szerint feltűnése okozta a Földön az elmúlt évtizedekben tapasztalható rendkívüli időjárás-változásokat. Amennyiben a Nibiru közeledése katasztrófát idézne elő, úgy az néhány óra alatt lezajlana. Ezt követően viszont csak hónapok, esetleg évek múlva tudna visszaállni a földi élet a normál kerékvágásba. A new science & invention encyclopedia szerint a bolygó a Nap és Föld között elhaladva sötétségbe boríthatja bolygónkat. Ám nem ez jelenti a legnagyobb veszélyt. A tudósok szerint a Földnél 23-szor nagyobb planéta gravitációs vonzása olyan hatással lehet bolygónkra, hogy megakaszthatja, lelassíthatja forgását, ideiglenesen megcserélheti a pólusokat, valamint időjárási katasztrófákat, vulkánok kitörését és szökőár kialakulását idézheti elő. A Nibiru utolsó három bolygólátogatásának írott emlékei a történelemben is megtalálhatóak: a Bibliában a vízözön, az egyiptomi Holtak könyvében Atlantisz, illetve azt megelőzően a csendes-óceáni Lemuria elsüllyedése. Vagy akár említhetnénk az utolsó jégkorszakot is.

Vészjóslat a NASA-tól

A NASA számításai szerint a Föld lakosságának akár 1/3-a is elpusztulhat a Nibiru megérkezése okozta természeti katasztrófák következtében, a fennmaradó népesség további 2/3-a pedig a másodlagos hatások (élelmiszerhiány és éhezés) miatt veszítheti életét a katasztrófát követő 6 hónapon belül. A közelgő apokalipszisre felkészült az Egyesült Államok kormánya; a NASA a katonasággal karöltve feltehetően csillagközi szondát indít a Nibiru megfigyelésére. Addig is -- a pánik elkerülése okán -- mélyen hallgatnak. A katasztrófaterv a kiszivárgott információk szerint csak akkor lép életbe, amikor a bolygó már szabad szemmel is látható lesz -- állítja M. Hazlwood, a kérdés egyik nemzetközileg is ismert szakértője.

C S I L L A G B Ö L C S E L E T

Az asztrológusok és asztrozófusok szerint a csillagbölcseletek is utalnak a jelen korban zajló meghatározó változásokra, bár ebben a folyamatban a szakemberek nem emelik ki a 2012-es évet. Ám az idei évvel (2009) nagyon ritka eseménysorozat vette kezdetét az égbolton. A transzcendens bolygók (Uránusz, Neptunusz, Plútó -- tehát a szabad szemmel nem látható planéták), valamint a Szaturnusz (ami a Naptól a hetedik legtávolabb eső bolygó, egyben az utolsó, ami szabad szemmel látható) egyidejűleg végeznek retrográd, vagyis a Földről nézve visszafelé haladónak látszó mozgást. Amikor egy bolygó retrográd, akkor a földi életre sokszorosan képes kifejteni isteni minőségét. Ezzel az emberiség számára fokozott erejű lehetőség nyílik a bolygók hordozta energiák megélésére és teremtőerejük racionalizálására.

A Plútó a régi elpusztítását és az új felépítését jelképezi. Az Uránusz, a gondolat szabadságát, a kreativitást, az alkotást szimbolizálja, ami az új teremtéséhez szükséges. A Neptunusz a végtelen szeretet jelképe, jelzi, hogy az új megteremtésében az intellektuson kívül az érzelmek, a szeretet és a megbocsátás jelentős szerepet kap. A Saturnusz, vagyis az idő ura pedig arra utal, hogy elérkezett a megfelelő időpont a változtatáshoz. Lehet, hogy ez a változás éppen 2012-re fog kiteljesedni?

R A C I O N Á L I S  J Ö V Ő K É P

Dr. Hetesi Zsolt fizikus, csillagász, az ELTE TTK Csillagászati Tanszék óraadó tanára több fenyegető tényező együttes erejében látja a közeljövő katasztrófáját. A lesújtó jövőképről készített értekezésében többek között az alábbiakat olvashatjuk.

2008 és 2012 között visszafordíthatatlan folyamatok indulnak meg a világban. 2008-ban a Föld eléri az olajcsúcsot, azaz az egy évben kitermelt legtöbb olajmennyiséget. 2012-ig fokozatosan csökken a kitermelés, az igények azonban növekednek. Ez egyre nagyobb gazdasági és társadalmi feszültségek forrásává válik. 2012-ben lényegében az 1970-es szint elé esik vissza az erőforrás-termelés, és az addigra felhalmozott feszültség miatt összeomlik a rendszer. Ebből olyan válság következik, amelyet nehezen tudunk elképzelni manapság. Az olaj adja a villamosáram-termelés 40, illetve a közlekedés erőforrásainak 90%-át. Ebből látható, hogy hiányában súlyos ellátási zavarok várhatóak. Az ősmaradványi erőforrások kiesése fokozatos áramkorlátozást, illetve teljes kimaradást von maga után. Áram nélkül a mai társadalom nem képes fennmaradni, a városi életforma megoldhatatlan nehézségekbe ütközik. Nincs szállítás, az élelmiszer nem jut el a városokba (a szállítás 90%-a olajalapú); áram nélkül megszűnik a vízellátás, a tájékoztatás és a hírközlés. Mivel a fejlett világ a kapcsolattartásra egyre inkább a világhálót és a hordozható telefon-rendszert használja, ezért ez a terület is komoly visszaesést fog elszenvedni.

Az összeomlás sorrendje: az erőforrás-kínálat csökken, a gazdaság zsugorodik, a közegészségügy, mint a legdrágább és legkifinomultabb ágazat, összeomlik, ezt követik a zavargások, járványok és éhínségek. A fejlődő világban a zöldforradalom utáni mezőgazdálkodás megnövekedett termésátlagai a népesség növekedését is maguk után vonták. Amikor ezekben az országokban az erőforráshiány miatt visszaesnek a termésátlagok, továbbá összeomlik a gazdaság, a valószínűségre hagyatkozva egy embernek 20% esélye lesz élelemhez jutni, és 50-60% túlélni a járványokat és zavargásokat, azaz összesen 85-90% eséllyel nem marad életben. Az egész harmadik világ népességére nézve ez mintegy 4-4,5 milliárd ember halálát jelenti majd, körülbelül 2040-ig bezárólag.

Felforr a bolygó!

Az átlaghőmérséklet növekedtével három, egymástól független csapás is fenyegeti az élővilágot:

1. A hőmérséklet növekedésével biztosan elolvad az Északi-sark jege. Ennek következtében a Golf-áramlat előterében felhígul a só sűrűsége, ez pedig magával hozza az áramlat lelassulását, hiszen azt a só sűrűségkülönbsége (gradiense) hajtja. Egész Európa átlaghőmérséklete 4-5 °C-kal nő, a legrosszabb következmények a világtengerek partjain fekvő országokra várnak (az atlanti éghajlat szinte eltűnik, és a helyét a belső, kemény szárazföldi éghajlat veszi át).

2. A hőmérséklet növekedésével a világtenger is melegszik, ezzel a CO2-megkötő képessége csökken, tovább gyorsítva a felmelegedést. A melegedés miatt továbbá összeomlik az Amazonas-medence esőerdei élővilága, és ez fokozza a felmelegedés sebességét.

3. Ha 5 °C-ot "sikerül" emelni a bolygó hőmérsékletén, Szibériában felolvad a föld alatti összefüggő jégtakaró. Az ott található jég 10%-ban metánt tartalmaz; a vízmolekulák csapdába zárják a metánmolekulákat (klatrát-szerkezet) (Sloan, 2003). Ha mindez felszabadul (a jelenség Nyugat-Szibériában már zajlik), akkor összesen 450 milliárd tonna metán jut a légkörbe, ami rövid távon annak felel meg, mintha 23-szor annyi CO2 jutna ki, azaz, amikor ez megtörténik, a légköri viszonyok annak felelnek majd meg, mintha a CO2 sűrűsége 3900 ppm lenne. Ennek következtében egyszerűen felforr a bolygó.

M A G Y A R  K O R O N A

Berta Tibor orientalista író időkódelmélete csillagászatilag bebizonyította, hogy szerkezetileg köze van egymáshoz a dél-angliai Stonehenge-nek, az egyiptomi Kheopsz-piramisnak és a magyar Szent Koronának. Úgy véli, a két építmény üzenetet közvetít az emberiség számára, és ez a magyar korona szerkezetébe rejtett időkód segítségével megfejthető. Berta kiindulásként arra az összefüggésre figyelt fel, miszerint a Stonehenge, a Kheopsz-piramis és a korona egyaránt kiemeli a Szíriusz csillagkultusz földi totemjelét, a fehér ló szimbólumot, amely a magyarok szent totemjele volt. Ezt követően kezdte el vizsgálni a korona szerkezetét, és felfedezte, hogy az abroncsból és a pántból (föld és ég) álló ékszer egy több ezer éves zoroasztriánus világképet tükröz, amely valamiféle csillagászati naptárként információt közvetít. Például a rajta látható "jelekben" utalást találhatunk Jézus születésére és 2012-re is. A jelek pontos megfejtéséhez azonban helyre kellene állítani az ékszer eredeti állapotát, és akkor talán újabb információkat tudhatnánk meg a közeli vagy éppen távoli jövőnkről, akár 2012-ről..., akár a Koronán szereplő utolsó dátumról, 2030-ról.

Egyéb érdekes előrejelzések a 2012 körüli időszakra NASA-kutatók szerint 2012-re olvad el az északi jégsapka.

Nostradamus próféciája 2012-re ezt írja: "Húsz meg kétszer hatban az egek tudása a Földre látogat nagy öröm közepette. A betegség, a pestis, az éhínség eltűnik. Róma örül a megmentett lelkeknek. A tudósok félelemteli csodálattal mosolyognak. Megerősítést nyer az asztrológia. Új kezdet a tudományban."

Tóra-szakértők 2010-től világméretű katasztrófát jósolnak.

Malakiás próféta 10.sz.-ban tett jövendölései napjainkban érik el jelentőségük tetőfokát. Az általa írt kódex 111 pápát sorol a világ végezetéig. 2005 áprilisában a Sixtusi-kápolnában megválasztották a soron következő 111. pápát, aki a jövendölések szerint az utolsó előtti az apokalipszist megelőzően. Ő XVI. Benedek. Utána már csak Péter van hátra, és teljesül az írás: "A Római egyház utolsó üldözésekor a székhelyet egy Péter nevű római foglalja el, aki nagy szenvedések közepette legelteti nyáját. Miután a hét domb városa megsemmisül, és egy szörnyű bíró ítélkezik népe felett."

2 megjegyzés:

  1. a 2012 világrémisztés csodálatosan megtervezett figyelemelterelő hadművelet, számtalan ponton megbukik. Nem megyek bele a részletekbe, csak mosolygok az egészen. A minap egy dokumentumfilmnek álcázott összeállítás volt a National Geograficon a mayák jóslatairól, mintha a Nostradamus hülyítést láttam volna...
    Sehol nem esik szó a valódi változásokról, a 26000 éves precessziós korszakokról, és a Vízöntő paradigmaváltásáról: HIT helyett TUDÁS - ez épp elég katasztrófa, (legalábbis az egyházpolitika számára) miért nem ezzel foglalkozunk???
    Balogh László Imre

    VálaszTörlés
  2. 2012 - ben egy új technológiai szemlélet fog elterjedni a térrendszeri világnézet által, ami segíteni fog abban, hogy megbirkózzunk a környezeti-társadalmi problémákkal. Technológiai Szingularitás: F-RENDSZER technológiai információi által. Nem kell pánikhangulatot kelteni, mert a megoldást homályosítja csak el ezek után a kutatók fejében.

    VálaszTörlés